Nem tagadhatjuk: a lenge ruhák, a vonzó minik szebben mutatnak egészségesen barna bőrszín mellett. Semmi értelme káros sugaraknak kitenni a bőrünket, inkább használjunk önbarnítót!
Mit nyerhetünk az önbarnítók használatával?
• A bőr nem ráncosodik és öregszik úgy, mintha ugyanezt a bőrszínt napon vagy a szoláriumban fekve szereztük volna meg. • Nem kell várnunk a jó időre, egészségesen barna bőrszínünk lehet egész évben. • Az önbarnítós termékekben található egyéb összetevőknek köszönhetően a bőrünk kellően hidratált és ápolt lesz. • Nem lesz az elért bőrszínünk természetellenes, mert külön-külön termékek között válogathatunk aszerint, hogy a bőrünk alapszíne világosabb vagy sötétebb árnyalatú.
Mi a különbség az önbarnító és az önbarnító testápoló között?
Az önbarnítók elsődleges célja a megfelelő bőrszín biztosítása a lehető legrövidebb idő alatt. Hatóanyagai a bőr felszínén található aminosavakkal reakcióba lépnek, és aktiválják a barna festékanyagot előállító sejteket, így alakul ki a bőr barnás színe. Intenzív hatásuknak köszönhetően a felvitelük során elkövetett hibákat nehezebb korrigálni, ezért nagy odafigyelést igényel tőlünk a használatuk. Az állandó időhiányban szenvedőknek találták ki a kevés önbarnítóval dúsított testápolókat. Igaz, hogy ezekkel csak néhány nap után érjük el a kívánt bőrszínt, de annak is kisebb az esélye, hogy a bőrünk foltossá váljon a helytelen használat következtében. Ha az önbarnítót tartalmazó testápolókkal naponta egy alkalommal kenjük be magunkat, akkor a természetes barnaság 3-5 nap múlva lesz látható. Az így elért bőrszínünk megőrzése érdekében célszerű rendszeresen használni ezeket a készítményeket.
Ha önbarnítót használunk: • Rendszeresen használjunk testradírt, csak így tudjuk eltüntetni az elhalt hámsejteket, hogy az önbarnító egyenletesen szívódjon be. • Zuhanyozás vagy fürdés után várjunk egy kicsit, hogy teljesen megszáradjunk, mert a vizes bőrön nem egyenletesen szívódik fel a hatóanyag. • Körkörös mozdulatokkal alaposan masszírozzuk be a bőrbe. Különösen a lábfej, a boka, a térd és a könyök területén figyeljünk oda, hogy jól dolgozzuk el. • Válasszunk a bőrünk alapszínárnyalatához passzoló termékeket, így elkerülhetjük a természetellenes barnaságot. • Mindig alaposan mossunk kezet a használatuk után, különösen figyeljünk az ujjak tövénél az ujjak közti területre. • Várjunk pár percet, mielőtt felöltöznénk, mert ha nem szívódik be teljesen a krém, akkor a hófehér ruhákon – szerencsére kimosható – színes foltokat eredményezhet. • Az önbarnító által kialakult barna bőrszín nem jelenti azt, hogy védettek vagyunk az UV-sugarakkal szemben. Ha napra megyünk, úgy kell választanunk fényvédő faktort, mintha a bőrünk színe fehér lenne. • Ugyan létezik önbarnítós napozókrém is, de a sima önbarnítók általában nem tartalmaznak UV-szűrőt. • Az arcunkon különös gondossággal bánjunk az önbarnítóval. Csak olyan terméket használjunk, amit kifejezetten erre a területre fejlesztettek ki. Ugyanúgy dolgozzuk el, mint az alapozót, ne legyen éles határvonal a füleknél és az áll vonalánál. A nyakunkra is tegyünk a krémből, különben maszkszerű lehet az eltérő bőrszín miatt az eredmény.
Ha mégis foltos lett a végeredmény: • Nem egyforma mennyiséget kentünk az egyes területekre. Nem dolgoztuk eléggé be a bőrbe a krémet. • Elblicceltük a testradír használatát. • Nem törülköztünk meg rendesen, ezért néhol vizes volt a bőrünk. |