A n� makacs egy teremt�s, nincs mese. Hi�ba olvassa, mondj�k neki, hogy a f�rfiember nem �m a szavaival, de a tetteivel szeret: nem hiszi. Neki ez a sz� kell makacsul: szeretlek. Mintha ez megv�ltan� a vil�got, illetve elnyugtatn� a lelk�nket, s a t�voli j�v�ben megcsillantan� az eljegyz�si gy�r� brillj�t. Hogy szebben ne mondjam. Hi�ba ezer meg m�g egysz�z tanulm�ny arr�l, hogy a f�rfiak biza nem a szavak emberei, �s az �si p�kerpartin, az els� leoszt�sban a verb�lis kommunik�ci� k�rty�inak nagy r�sz�t elnyelte az X-kromosz�ma. Bizony, nem seg�t rajtunk semmi se, ha azt az egy iciri-piciri sz�t szeretn�nk hallani. Vagy netal�nt�n kicsikarni.

Ne szor�tsd sarokba!

Azt semmik�pp ne tegy�k! A kicsikar�s nem bar�tja a f�rfiaknak semmilyen tekintetben. Legink�bb dacos, maszatos arc� h�rom�ves �nj�t hozza ki bel�le, �s akkor m�r csak az�rt se! B�rmit is akartunk volna kier�szakolni: juszt se!
Mert a f�rfi vagy adja, vagy nem. K�z�p�t egyszer�en nincs. S ha adja is, azt els�sorban nem a szavaival, hanem a tetteivel teszi. Teh�t ha ember�nk val�s �rzelmeire vagyunk k�v�ncsiak, ne tuszkoljuk �hes f�lkagyl�nkat �ton-�tf�len a l�t�ter�be, ellenben sz�p csendesen figyelj�k meg, miket tesz �rt�nk, illetve a kedv�nkre.


Ha a f�rfi igaz�n szeret...

Az al�bb felsorolt p�ld�k tizedannyira sem romantikusak, mint egy tavaszi harmatos barka�g alatt elrebegett szerelmi vallom�s, viszont sokkal stabilabb �rzelmekr�l tesznek tan�bizonys�got, b�rmennyire f�j is ez nek�nk...
A f�rfi tulajdonk�ppen a v�gletekig minimaliz�lja a k�t�d�se okaira vonatkoz� magyar�zatokat.

– Kivel �l egy�tt?
– H�t vel�nk...
– Teh�t akkor szeret-e minket?
– Hogy a viharba ne szeretne, hisz nem lenne vel�nk, ha nem.

A megold�s (n�ha) ennyire egyszer�.  Az mondjuk az�rt bel�that�, hogy a n�k lelke az�rt enn�l egy „picivel” t�bbre v�gyik.


Apr� gesztusok, stabil �rzelmek?

B�r az�rt gondoljuk �jra m�gis ezt a romantika dolgot! Ha egy pillanatra elcsendesed�nk, �s halkan figyelj�k alkalmank�nt suta pr�b�lkoz�sait, ha nem is az �ltalunk elk�pzelt form�ban, m�gis picinyke vallom�sok ezek. Mert � �gy tudja. �gy mondja.

A f�l szakajt� diszn�sajt mell�, amit sz�vesen fogyaszt vacsor�ra, szer�nyen behelyez a kos�rba k�t zacsk� mozzarella sajtot. Let�lti a kedvenc �nekesn�nk �j album�t a netr�l, csak �pp mert arra j�rt. K�r�s n�lk�l megmassz�rozza este a l�bunkat, ha �ppen elgy�t�rt minket az �let. Hajnalban felkel, ha �ppen menteni kell minket, sz� n�lk�l gurul vel�nk a vil�g m�sik v�g�re, ha �ppen ott van dolog. Egyf�le t�szt�t tud ugyan f�zni, de tudja, melyik az a dramaturgiai pillanat, amikor semmi kedv�nk bevonulni a konyh�ba, �s �tveszi a vacsora felel�ss�g�t.

Nem, ill�zi�ink nincsenek: a zoknij�t igenis sz�tdob�lja, hajnalig j�tszik idi�ta sz�m�t�g�pes j�t�kokat a haverjaival vagy �ppen egyed�l, �s a mosogat�szivacs m�g csak t�volr�l sem j� bar�tja. Igen. Adott esetben nem mond semmit. Nem �breszt r�zs�val, �s nem suttogja a f�l�nkbe. Azt. Az egy sz�t. Egyszer�en csak ott van. Mint ahogy mi vagyunk ott neki. Az illatunkkal, a szeleburdis�gunkkal, az ideges�t� k�rd�seinkkel, a k�tbalkez�nkkel �s az �r�k�s k�rdez�sk�d�s�nkkel: szeretsz????